2022. december 16-án 17:30-kor tartottuk meg a Bem moziban a Nefelejcs című kisjátékfilmünk stáb bemutatóját. A vetítést rövid beszélgetés követte az alkotókkal, majd koccintással zártuk az eseményt.
Beszélgetés az alkotókkal
Rövid ismertető:
Egy kora nyári délután Ilona elindul otthonról, hogy virágot vigyen szeretett férje sírjára negyvenhetedik házassági évfordulójuk alkalmából. Azonban az idős korral fellépő demenciája miatt, ...
Az Északi Támpont saját támogató márkával jelenik meg januártól. A jótékonysági brend neve NPA. Első ízben pedig ezt a szuper navy kék hoodiet kapják meg azok, akik adományukkal támogatják a munkánkat, viseletükkel pedig állást foglalnak az esélyegyenlőség és az elfogadás mellett.
Ha Te is szívesen viselnéd akkor kattints ide és lépj be az adományboltunkba!
2022. november 14-én 17.30-kor a Bem moziban a Válaszúton című kisjátékfilm közönség és sajtó bemutatójára került sor.
Filmünk egy érzékeny és fontos társadalmi problémára, az emberkereskedelem működésére és a gyermekek prostitúciós célú kizsákmányolására hívja fel a figyelmet. Az EU területén azonosított magyar nemzetiségű, szexuális célú emberkereskedelem-áldozatoknak 64% gyerek, a gyerek áldozatok 7,4 százaléka pedig 11 évnél ...
A Hellovelo Zrt. vel való együttműködésünk révén új lehetőség nyílt meg az Északi Támpont előtt. Az elektromos kerékpárok bérbeadásával foglalkozó startup a kérésünket figyelembevéve, egyedi bérleti konstrukciót hozott létre, hogy ezzel is segítse az energiaválság időszakában a Magyarországon működő nonprofit szervezetek munkáját.
Büszkén jelentjük be, hogy mi lehetünk az első hazai szervezet, aki átvette a Hellovelotól a kedvezményesen ...
Bemutató: 2022
Léna és Lili egy 14 esztendős gyermekotthonban élő öntörvényű egypetéjű ikerpár. Édesanyjukhoz a kötődésük nagyon szoros, az ikrek szinte szüntelen várják, hogy anyjuk meglátogassa őket és egy kis időt tölthessenek el hármasban.
Amikor azonban az édesanyjuk még az ikrek születésnapján sem érkezik meg, a lányok kezdeti haragja lassan kétségbeesésbe fordul át. Csak egyetlen magyarázatra tudnak gondolni: az édesanyjuknak komoly baja ...
Bemutató: 2022
Egy kora nyári délután Ilona elindul otthonról, hogy virágot vigyen szeretett férje sírjára negyvenhetedik házassági évfordulójuk alkalmából. Azonban az idős korral fellépő demenciája miatt, egyre inkább elveszik a nyüzsgő nagyvárosban. Az útja során különféle emberekkel hozza össze őt a sors, miközben percről percre veszti el a kapcsolatát a külvilággal.
Film célja
A Nemzetközi Alzheimer Társaság 2018-as jelentése szerint ...
Bemutató: 2022
Dorottya, egy visszahúzódó 15 éves lány, aki négy éve gerincferdüléssel küzd. Szülei elkötelezetten támogatják lányukat a betegség nehézségeiben, azonban a család élete fordulóponthoz érkezik. Dorottya állapota olyan súlyossá válik, hogy már nem marad más lehetőség a gyógyulására, csupán a rettegett gerincműtét.
A gerinckorrekciós műtét napjaink egyik legbonyolultabb orvosi beavatkozása, amelyet gyermekeken végeznek, ...
A 2021-ben „Még emlékszem” címmel elkészített filmünkben a II. Világháború túlélőinek emlékeit, animációk segítségével jelenítjük meg a XXI. századi, modern Budapest terein, utcáin
Előzetes
A teljes film jelenleg hazai és nemzetközi filmfesztiválokon elérhető.
Magyarországi fesztiválok
- 18. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál / Magyar verseny különdíja
- 5. Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál / ...
Bemutató: 2021. január 30.
Stratégiai partnerünk a Személyes Történelem Produkció
Szereplők: Reinhardt Bora, Mezei Luca, Kardos Kíra, Nagy Nóra Alma, Szuszky Gergő, Ambrus Virág,
Koncepció: Kallós Viola, Borbás Gergő, Chilton Flóra
Rendező: Chilton Flóra
Gyártásvezető: Tóth Bálint
Stáb: Bernáth Gergő, Horváth B. Patrik, Kallós Viola, Dobos Eszter, Borbás Gergő, Kővári Lotti
Az interjúfilm a Visegrádi Alap és a Szeretlek, Magyarország! ...
Bemutató: 2021. január 12.
Az Életrevaló Egyesület és az Északi Támpont által megvalósított Önismereti Filmes Műhely 2020-ban a Fővárosi Esze Tamás Gyermekotthon lakóival közösen NESZETAMÁS címmel készített videóklipet. A klip őszinte betekintést enged az otthon lakóinak világába és küzdelmeibe.
Főtámogató: MOL Alapítvány
Bemutató: 2020. augusztus 18.
A film már megtekinthető hazai és nemzetközi filmfesztiválokon.
Deni a börtönből szabadulva a családjánál keres menedéket, amit kihasználva a strichelésből élő nevelőapja, egy feladattal bízza meg őt. Ez a „munka” az áhított érvényesülést hozhatná meg a számára a családban, azonban ehhez idővel sorsdöntő nehézségekkel kell szembe néznie.
Stratégiai partnerünk az Életrevaló Karitatív Egyesület
...
Bemutató: 2019. június 21.
2019-ben díjazták Magyarország legjobb, gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseit. A Káva Kulturális Műhely a Kreatív kategória győztese lett. De kik is ők és mit csinálnak?
Főtámogató: szeretlekmagyarorszag.hu
Stáblista:
Kinter Alexandra - szerkesztő
Tóth Bálint - producer-gyártásvezető
Kruzslicz Dávid - Co-producer
Pere András - vágó
Stekovics Kata - utómunka asszisztens
Kovács Márk - operatőr
Gyuricza Ferenc - főcím ...
Bemutató: 2019. április 8.
A most hét éves Nelli másfél éves kora óta él 1-es típusú diabétesszel, folyamatosan inzulint kell kapnia. Ehhez inzulinpumpát használnak, ami 5 percenként pumpál a szervezetébe inzulint, a nap 24 órájában.
Főtámogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Stáblista:
Nagy András - szerkesztő
Tóth Bálint - producer-gyártásvezető
Kruzslicz Dávid - Co-producer
Gelencsér Ákos - vágó
Kovács Márk - operatőr
Váradi-Orosz ...
Bemutató: 2019. február 13.
Számos kezelésen esett át, mire felépült - ezt az a lánc is bizonyítja, aminek minden egyes gyöngyszemét egy-egy vérvétel, sugárkezelés vagy injekció után fűzhette fel. Az Érintettek láncának nevezték el.
Főtámogató: SzeretlekMagyarorszag.hu
Stáblista:
Nagy András - szerkesztő
Tóth Bálint - producer-gyártásvezető
Kruzslicz Dávid - Co-producer
Hegedűs Gyula - vágó
Csató Csaba - operatőr
B Kamera operatőr: ...
Bemutató: 2018. december 24.
Endre 15 éve érkezett Tiszaadonyból Budapestre. Édesanyja 8 évvel ezelőtt bekövetkezett halála óta már nem vágyik vissza a szülőfalujába. Sosem volt hajléktalan, mert minden nap megkeresi az utcán a gitárjával az aznapi szállásra valót. Mivel nem dohányzik és nem is iszik, így a bevétel tisztán megmarad a lakbérre, az élelmiszerre, na és a munkához nélkülözhetetlen gitárhúrra…
Főtámogató: SzeretlekMagyarorszag.hu
...Bemutató: 2018. december 5.
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hernádszentandráson négy éve indult el SZIA InDaHouse program. A szervezet önkéntesei szegény családokban felnövő, óvodás korú és még kisebb gyerekeknek tartanak egyéni és csoportos foglalkozásokat. Tanítják őket, játszanak velük, fejlesztik a képességeiket, de legfőképpen bizalmat építenek ki bennük a külvilág iránt.
Főtámogató: SzeretlekMagyarorszag.hu
Stáblista:
Báthory ...
Bemutató: 2018. auguszus 7.
Az Életrevaló Egyesület és az Északi Támpont Egyesület közös klipjének szövegét gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekek írták a saját életükről.
Főtámogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Szereplők:
Bandor Pisti
Horváth Erika
Horváth Máté
Füzes Angéla
Magyar Krisztián
Nagy Patrik
Széles Bálint
Széles Alexandra Kinga
Projektvezető: Preszl Éva
Rendező – operatőr: Chilton Flóra
Producer – ...
Bemutató: 2018. auguszus 7.
Az Életrevaló Egyesület és az Északi Támpont Egyesület közös klipjének szövegét gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekek írták a saját életükről.
Főtámogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma
Szereplők:
Botos Kevin
Dányi Martin
Ferenczy Zoltán
Grosz Dávid
Kiss Kevin
Kiss Rajmund
Projektvezető: Preszl Éva
Rendező – operatőr: Chilton Flóra
Producer – gyártásvezető: Tóth Bálint
Mentor és szöveg: Paszik ...
Bemutató: 2018. július 24.
Bármelyik 12 éves gyerekből lehet fejlesztő, programozó, még ha nem is hiszik el. Szerencsére vannak, akik odamennek hozzájuk, és foglalkoznak velük. Ők csinálják a Kódklubot.
Főtámogató: SzeretlekMagyarorszag.hu
Stáblista:
Nagy András - szerkesztő
Tóth Bálint - producer-gyártásvezető
Kruzslicz Dávid - Co-producer
Pere András - vágó
Chilton Flóra - operatőr
Gyuricza Ferenc - főcím zene
Bemutató: 2018. július 19.
Az Életrevaló Egyesület és az Északi Támpont Egyesület közös klipjének szövegét gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekek írták a saját életükről. A videót is együtt készítették, hogy bebizonyítsák: kellő munkával, kitartással, akarással nagyon is sokra képesek.
Főtámogató: Új Európa Alapítvány
Szereplők:
Farkas Cintia
Horváth B. Patrik
Selyem Márk
Smith Laura
Smith Vanessza
Szalai Noémi
...
Bemutató: 2018. július 19.
Az Életrevaló Egyesület és az Északi Támpont Egyesület közös klipjének szövegét gyermekvédelmi intézményekben élő gyerekek írták a saját életükről. A videót is együtt készítették, hogy bebizonyítsák: kellő munkával, kitartással, akarással nagyon is sokra képesek.
Főtámogató: Új Európa Alapítvány
Szereplők:
Gréczi Jázmin
Gróf Bianka
Smith Lili
Smith Luca
Szalai Aleska
Szalai Gréti
Szalai Trixi
...
Bemutató: 2018. júnus 7.
Az önkéntesekből szerveződő BAGázs Közhasznú Egyesületet mutatjuk be, amely a bagi romatelepen élőket segíti felnőtt- és gyerekprogramokkal.
Főtámogató: SzeretlekMagyarorszag.hu
Stáblista:
Chilton Flóra - szerkesztő
Tóth Bálint - producer-gyártásvezető
Kruzslicz Dávid - Co-producer
Pere András - vágó
Soós Csaba - operatőr
Gyuricza Ferenc - főcím zene
Bemutató: 2018. március 21.
Megnéztük, hogyan készülnek az ínycsiklandó édességek, amiben autista fiatalok is részt vesznek.
Főtámogató: SzeretlekMagyarorszag.hu
Stáblista:
Nagy András - szerkesztő
Tóth Bálint - producer-gyártásvezető
Kruzslicz Dávid - Co-producer
Pere András - vágó
Chilton Flóra - operatőr
Gyuricza Ferenc - főcím zene
Bemutató: 2018. március 1.
Hogyan lehet rávenni egy mai tinit, hogy gerincferdülése miatt a nap 24 órájában, éveken át korzettet viseljen? Marlok Ferenc nem ismer lehetetlent. Bemutatjuk a korzettkészítőt.
Főtámogató: SzeretlekMagyarorszag.hu
Stáblista:
Nagy András - szerkesztő
Tóth Bálint - producer-gyártásvezető
Kruzslicz Dávid - Co-producer
Pere András - vágó
Kovács Márk - operatőr
Gyuricza Ferenc - főcím zene
Bemutató: 2018. január 17.
A Budapest virágai című epizódban a FŐKERT termesztőtelepét és komposzttelepét mutatjuk be.
Az „Örökzöld történetek” sorozat célja, hogy a FŐKERT Nonprofit Zrt. mai tevékenységét, fejlesztéseit, a fővárosi zöldterületek kezelésében betöltött szerepét közérthetően és látványosan mutassa be a nézőnek.
Megbízó: FŐKERT Nonprofit Zrt.
Bemutató: 2018. január 17.
A Városi erdészek című epizódban a FŐKERT faápolási alközpontjának tevékenységét mutatjuk be.
Az „Örökzöld történetek” sorozat célja, hogy a FŐKERT Nonprofit Zrt. mai tevékenységét, fejlesztéseit, a fővárosi zöldterületek kezelésében betöltött szerepét közérthetően és látványosan mutassa be a nézőnek.
Megbízó: FŐKERT Nonprofit Zrt.
Bemutató: 2018. január 17.
A Zöld szigetek című epizódban a FŐKERT tervezési és fenntartási tevékenységének kérdéseit mutatjuk be.
Az „Örökzöld történetek” sorozat célja, hogy a FŐKERT Nonprofit Zrt. mai tevékenységét, fejlesztéseit, a fővárosi zöldterületek kezelésében betöltött szerepét közérthetően és látványosan mutassa be a nézőnek.
Megbízó: FŐKERT Nonprofit Zrt.
Bemutató: 2018. január 17.
Az Innováció és értékteremtés című epizódban a FŐKERT fejlesztési és fenntartási tevékenységéről, valamint a természetvédelmi területek kezeléséről esik szó.
Az „Örökzöld történetek” sorozat célja, hogy a FŐKERT Nonprofit Zrt. mai tevékenységét, fejlesztéseit, a fővárosi zöldterületek kezelésében betöltött szerepét közérthetően és látványosan mutassa be a nézőnek.
Megbízó: FŐKERT Nonprofit Zrt.
...Bemutató: 2018. január 17.
A Fadoktorok című epizódban a FŐKERT favédelmi munkacsoportjának munkáját mutatjuk be.
Az „Örökzöld történetek” sorozat célja, hogy a FŐKERT Nonprofit Zrt. mai tevékenységét, fejlesztéseit, a fővárosi zöldterületek kezelésében betöltött szerepét közérthetően és látványosan mutassa be a nézőnek.
Megbízó: FŐKERT Nonprofit Zrt.