Északi Támpont

Történeteinktől jobb lesz a világ.

Szintet léptünk! Köszönjük!

2018. január 22. 21:27 - Karmak

Az Északi Támpont szakmai sikereinek javát egy Canon 650D fényképezőgéppel érte el.  Ez egy a Canon hivatalos termékbesorolása szerint is amatőr kategóriájú tükörreflexes fényképezőgép. Szerettük nagyon ezt a masinát és úgy érezzük sikerült is kihoznunk belőle a maximumot ... de sajnos eljárt felette az idő. 

2018-tól a Köztársasági Elnöki Hivatal, a XIX. Kerület Kispesti Önkormányzat és a Canon Hungária Kft. támogatásával már professzionális felszereléssel folytatjuk a munkát.

Igyekszünk az új eszközökből és magunkból továbbra is a maximumot kihozni. 

Támogatóink segítségét ezúton is köszönjük! 

obik.jpg kamera.jpg

  

Taroltak idén a Telefonok

2018. január 22. 15:50 - Karmak

A Faludi Akadémia filmszemléjén az Életrevaló Egyesülettel közösen Telefonok címmel bemutatott filmsorozatunk "Összetörve" című epizódja a játékfilm kategóriában 3. helyezést ért el.

faludi_szemle_2017.jpg

A kisfilm három az édesanyjával egy munkásszállóra éppen beköltöző fiútestvér életébe ad rövid bepillantást. A történet a beilleszkedés nehézségei mellett az egymásrautaltság és összetartozás érzését mutatja be. 

Azon túl, hogy kisfilmünk révén a generációs mobiltelefon használat által katalizált tipikus veszélyekre kívánunk konkrét példákon keresztül rámutatni, fontos célunk az is, hogy a projektben szereplő fiatalok megtapasztalják a kisfilmek révén a közös alkotás élményét és az ezzel elérhető társadalmi figyelmet és megbecsülést.

Tovább

Újabb fődíj a Telefonok sorozatért

2018. január 22. 12:52 - Karmak

Az Életrevaló Egyesület és az Északi Támpont közösen vehette át a X. Roma Life Közép-európai Dokumentumfilm Fesztivál egyik fődíját. Az elismerést a Telefonok című filmsorozat Célkeresztben című epizódjával nyertük el. A kisfilmet az Életrevaló Egyesület kezdeményezésére a Bárka Átmeneti Otthonban elő fiatalok aktív közreműködésével az Északi Támpont csapata forgatta le.

roma_life_2017.jpg

A díjazott film egy osztályba új tanulóként érkező lány történetén keresztül a cyberbulling jelenségre, illetve a mobiltelefonon tárolt érzékeny információkból fakadó veszélyekre kívánja felhívni a figyelmet.

Tovább

Egymástól tanulunk különdíjat kaptunk a Speciális Filmszemlén

2018. január 22. 12:21 - Karmak

 specialis_filmszemle.jpgA III. Magyar Speciális Független Filmszemlére - minden eddiginél több, - összesen 87 film érkezett Magyarországról, a határon túlról és külföldről. Az előzsűrizést követően 74 film került a fesztivál versenyprogramjába. A rendezvény 2017. október 26.-án 9 órakor vette kezdetét és október 27.-én a díjátadóval ért véget.

Egyesületünk a Karmák című filmsorozat Egerszegi Sándornét bemutató epizódjának a premierjével készült a rangos eseményre. Nagy örömmel fogadtuk, hogy az Icanéniről készített kisfilmünkért a III. Magyar Speciális Filmszemlén átvehettük az "Egymástól tanulunk" különdíjat.

A különdíjat a Gyógypedagógia Fejlesztéséért Alapítvány és az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai kar adományozza a gyógypedagógus-képzésben legjobban felhasználható, a hallgatók közötti szakmai eszmecserét élénkítő filmért.

specialis_szemle.jpg

A díjazott kisfilm a közelmúltban elhunyt fejlesztőpedagógusnak, Egerszegi Sándorné, Ica néninek állít emléket. 

A film elkészítésében közreműködtek: Kinter Alexandra, Soós Csaba, V. Molnár István, Tóth Bálint, Szabó Béla, Czeglédi Attila, Buczkó Martin, Horváth-Veress Balázs, Tóth Gábor, Berkei Éva

Fődíjat nyertünk a Bujtor István Filmfesztiválon

2017. augusztus 08. 10:49 - Karmak

telefono_stab.jpg

Négy fődíj és két különdíj született a nyolcadik alkalommal megrendezett Bujtor István Filmfesztiválon a hétvégén. Balatonszemesen, Bujtor szülőhelyén, a Latinovits Zoltán Művelődési Házban folyamatosan váltották egymást a nézők, akik összesen 38 versenyfilmet és két kiemelt fesztiválfilmet kísérhettek figyelemmel.

bujtor_feszt.pngA filmfesztivál három kategóriája szándékosan tág kereteket biztosított az alkotóknak és a filmgyártó cégeknek. Bujtor István szellemisége, elsősorban a krimi és a humor, valamint testvére, Latinovits Zoltán emléke előtt is adózva a költészet által nyújtott érzelmi és értelmi kiindulópont volt az elsődleges a benevezett filmek esetében. A zsűri elnöke Lutter Imre médiaszakember, előadóművész volt, mellette Kiss László rendező, a Latinovits Emlékmű Alapítvány kuratóriumi elnöke és Kalász József rendező, a Magyar Független Film és Video Szövetség (MAFSZ) elnökségi tagja foglaltak helyet az ítészek sorában. A zsűri végül 4 fődíjat osztott ki. 

bujtor_dij_2017.jpg

Kisjátékfilm kategóriában Chilton Flóra Telefonok filmsorozatának Célkeresztben című rövidfilmjét méltatta elsőként a zsűri. Az Északi Támpont Közhasznú Egyesület és az Életrevaló Egyesület amatőr fiataljainak közreműködésével készült film egy iskolai osztályba új tanulóként érkező lány történetén keresztül, a mobiltelefonon tárolt érzékeny információkból fakadó veszélyekre kívánta felhívni a figyelmet, középpontban a közösségi média hatásaival és egy telefon révén elkövetett bűncselekménnyel.

 Részlet a zsűri szöveges értékeléséből:

Tovább

Örök Zöld Történetek (hamarosan)

2017. július 25. 12:35 - Karmak

orokzold_tortenetek.jpg

Dátum: 2017. július 25.

Az idei évben 150 éves Főkert az öt részlegét (Fasor, Termesztő és Komposzttelep, Faápolók, Parkfenntartás, Tervezés-Fejlesztés) bemutató filmsorozat elkészítéséről állapodott meg az Északi Támpont Egyesülettel. A sorozat célja a Főkert tradíciójának, innovációjának és a fenntartható Budapestért tett erőfeszítéseinek a bemutatása.  

Telefonok - Összetörve

2017. július 25. 12:23 - Karmak

Dátum: 2017. június 18.

A kisfilm három az édesanyjával egy munkásszállóra éppen beköltöző fiútestvér életébe ad rövid bepillantást. A történet a beilleszkedés nehézségei mellett az egymásrautaltság és összetartozás érzését mutatja be. 

Azon túl, hogy kisfilmünk révén a generációs mobiltelefon használat által katalizált tipikus veszélyekre kívánunk konkrét példákon keresztül rámutatni, fontos célunk az is, hogy a projektben szereplő fiatalok megtapasztalják a kisfilmek révén a közös alkotás élményét és az ezzel elérhető társadalmi figyelmet és megbecsülést.

A történet és a dialógusok kialakításában az M3 munkásszállón élő gyermekek aktívan részt vettek, sőt a filmbéli gyermekszereplőket is ők formálták meg. A filmek rendezője, operatőre és vágója egy személyben Chilton Flóra, a Metropolitan Egyetem mesterszakán végzett operatőre volt. A projekt kereteit az Északi Támpont Közhasznú Egyesület és az Életrevaló Egyesület közösen biztosította az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásából.

süti beállítások módosítása