Északi Támpont

Történeteinktől jobb lesz a világ.

KARMÁK - SZÍNÉSZ BOB
KARMÁK - SZÍNÉSZ BOB

Bemutató: 2015. március 19.

Önmagát "hasznos művésznek látja", aki nem vágyik mindenképp színpadra, de örömmel tölti el, ha diákjai ki mernek állni magukért.

Főtámogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Stáblista:

Kinter Alexandra - szerkesztő
Tóth Bálint - producer-gyártásvezető
Gelencsér Ákos - vágó
Soós Csaba - operatőr

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: DR. CSOMA ZSANETT

Bemutató: 2014. november 3.

Az Aranyanyu Díj csak nőknek szól és célja, hogy olyan segítő foglalkozású nőket kutasson fel, mutasson be és díjazzon, akik minden nap bizonyítják különleges erejüket, kiválóságukat. Az Aranyanyu Díjra négy kategóriában várjuk a jelöléseket: pedagógus, egészségügyi szakdolgozó, orvosnő illetve szociális területen dolgozó.
Az Aranyanyu Díjat 2011-ben alapította Rácz Zsuzsa író, a Terézanyu-könyvek szerzője és a ...

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: DR. MANGÓ GABRIELLA

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: SZABÓ KÁROLYNÉ ILDIKÓ

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: HUTVÁGNERNÉ RÓTH ÉVA

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: DR. MAILÁTH MÓNIKA

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: ZÁDOR ATTILÁNÉ

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: BECK MONIKA

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: DR. H. NAGY KATALIN

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: OLÁH ÉVA

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: DR. MOLNÁR MIHÁLYNÉ KISHONTI ILONA

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: SCHUSTER BARBARA

RICHTER ARANYANYU DÍJ 2014: EGERSZEGI SÁNDORNÉ

Álomgyár - A kitartás művészete
Álomgyár - A kitartás művészete

Bemutató: 2014. március 1.

Ákos, egy önmaga határait feszegető "szuperhős", aki szinte csak repülni nem tud. Néhány éve a szertorna iránti érdeklődése egy új sportág felé irányult, melynek rövid idő alatt a világszintű élvonalába került. Filmünk a klip műfajban mutatja be az akaraterő diadalát a fizikai korlátok felett.

Főrámogató: Fiatalok Lendületben Program, Nemzeti Együttműködési Alap

Stáblista:

Cibulya Nikol - rendező
Krulik ...

Álomgyár - City Art a lázadás művészete
Álomgyár - City Art a lázadás művészete

Bemutató: 2014. március 4.

A békásmegyeri lakótelep fiataljai minden szerdán a "City"-ben gyülekeznek. Miközben a dráma szakkörön improvizálnak önmagukról tanulnak. Mi pedig róluk. Azt, hogy milyenek is, amikor a telepi létből kiszakítva kapnak alkotói szabadságot és inspirációt... 

Főrámogató: Fiatalok Lendületben Program, Nemzeti Együttműködési Alap

Cibulya Nikol - rendező, vágó
Becsey Kristóf - operatőr
Koch Simon - hangtechnikus
Almási ...

Álomgyár - Az elhivatottság művészete
Álomgyár - Az elhivatottság művészete

Bemutató: 2014. március 4.

Zsolt élete a zene. Zongorista pályára készül, keményen gyakorol, hogy elérhesse célját. A gyakorlás a technika fejlődését szolgálja, viszont van egy pont, ahol a technika feloldódik, és elkezdődik valami más – a mű életre keltése. Az elhivatottság művészete betekintés a tehetség anatómiájába.

Főrámogató: Fiatalok Lendületben Program, Nemzeti Együttműködési Alap

Stáblista:

Cibulya Nikol - rendező, vágó
Klausz ...

KARMÁK - EGY EGYSZÜLŐS CSALÁD TÖRTÉNETE
KARMÁK - EGY EGYSZÜLŐS CSALÁD TÖRTÉNETE

Bemutató: 2013. október 8.

" Jó fél évig tartott, míg felocsúdtam, hogy ez már nem változik. Egy év telt el, hogy újból tudtunk normálisan beszélni egymással- normális alatt értem, hogy nem gyűlöltük egymást annyira, mikor belépett a lakásba. Másfél év telt el, mire azt éreztem, igen ez menni fog. Igen ezt meg tudom csinálni. S jól tudom csinálni- lehetek jó anya és egyedül is lehetek boldog nő. És amikor ezt megéreztem, olyan volt, mintha hatalmas ...

KARMÁK - EGY FOGYATÉKKAL ÉLŐ CSALÁD TÖRTÉNETE
KARMÁK - EGY FOGYATÉKKAL ÉLŐ CSALÁD TÖRTÉNETE

Bemutató: 2013. október 8.

Négy ember. Két gyerek, két szülő. Két tehetség, két súlyos mozgássérült. Ők a Gaál-család tagjai. Gyermeket nevelni eleve nehéz feladat. Hatványozottan az, ha a csemeték kiemelt tehetségek. Ha ráadásul mindezt mozgássérültként kell végigcsinálni, akkor az már kiemelkedő akaratot, szorgalmat, egyszóval hősiességet kíván.

Főtámogató: Nemzeti Együttműködési Alap

Stáblista:

Vidos Mihály - szerkesztő
Tóth ...

KARMÁK - EGY ÖRÖKBEFOGADÓ CSALÁD TÖRTÉNETE

Bemutató: 2013. szeptember 6.

" Amit kimondtunk, az egy háromszög volt- aminek a két alsó sarkában helyezkedünk el mi, legfelől az Isten, középen pedig a család- és reméltük, hogyha jó mintát mutatunk, akkor követni fognak minket. "

Főtámogató: Nemzeti Együttműködési Alap

Stáblista:

Kinter Alexandra - szerkesztő
Tóth Bálint - producer / gyártásvezető
Czeglédi Attila - arculat direktor
Molnár István - vágó
Soós Csaba - operatőr

VEGYDESIGNER - EUFÓRIA A LABORBÓL
VEGYDESIGNER - EUFÓRIA A LABORBÓL

Bemutató: 2013. augusztus 7.

A szakemberek visszasírják azokat az időket, amikor még csak herointól, kokaintól vagy más hagyományos drogoktól függő embereket kellett kezelniük. Az utóbbi években egyre gyakrabban fordul elő, hogy magatehetetlen embereket hoz be a mentő a toxikológiákra, az orvosoknak pedig fogalmuk sincs, hogy milyen szer hatásaival kéne megbírkózniuk. Az esetek többségében csak tüneti kezelést tudnak alkalmazni.

Főtámogató: Nemzeti ...

KARMÁK - EGY BÖRTÖNBŐL SZABADULT EMBER TÖRTÉNETE

Bemutató: 2011. július 17.

Egy ember, aki huszon évesen saját vállalkozással bírt. Aki a 90-es években jólmenő üzletember, tehetős pénzügyi tanácsadó volt, nyugatról hozott autóval furikázott. Aki piramis játékba kezdett, mindent elveszített és a mélybe zuhant. Aki megjárta a börtönt, majd 18 hónap után szabadult. Aki soha nem helyezkedhetett el többé eredeti munkakörében. Az élet kényszerített rá- hogy tiszta lappal, de megbélyegezve, a nulláról ...

KARMÁK - EGY TALPRA ÁLLT SZENVEDÉLYBETEG TÖRTÉNETE

Bemutató: 2011. június 23.

„Mi vagyunk azok, akiktől a szülők óvják gyermekeiket. … a deviánsok, narkósok, csavargók, húsz, harminc,negyven év élettapasztalatának „eredményei”, ha úgy tetszik kudarcai. Mondanivalónk van, üzenetünk van, világnézetünk van, tragikus és boldog sorsunk, véleményünk van, érzéseink vannak és céljaink ...

Főtámogató: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Stáblista:

Kinter Alexandra - szerkesztő
Tóth ...

KARMÁK - EGY SZEGÉNYSÉGBEN ÉLŐ GYERMEK TÖRTÉNETE

Bemutató: 2011. április 15.

A legjobb dolog a világon az, ha az ember leül egy üres papírral és egy ceruzával, és valami olyasmit hoz létre, ami addig csak az ő fejében létezett. Ilyenkor elszállnak a gondok, ilyenkor nem létezik pénztelenség. Ilyenkor nagybetűs Alkotás születik. Ezáltal pedig egy nagybetűs Művész, egy nagybetűs Hős jön a világra.

Főtámogató: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Stáblista:

Vidos Mihály - szerkesztő
...

KARMÁK - EGY CIGÁNYTELEPEN SZÜLETETT EMBER TÖRTÉNETE

Bemutató: 2011. április 8.

Siroki László egy vidéki cigánytelepen született, esélyek nélkül, de meleg családi légkörben. Jól tanult, ám ez nem volt elég ahhoz, hogy tanárai gimnáziumba engedjék – kőműves tanoncnak küldték. László néhány éves késéssel mégis letette az érettségit, és megnyílt előtte a fővárosi polgári lét lehetősége. ...

Főtámogató: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Stáblista:

Baranyi Béla - ...

KARMÁK - EGY DOWN-SZINDRÓMÁS ZENÉSZ TÖRTÉNETE

Bemutató: 2011. március 21.

Dörnyei Tamásról, a kerámiaműhely munkatársáról már mécsest is neveztek el társai- a Down- szindrómával született férfi közel húsz éve tagja a társaságnak. Bár hétköznapjait egy otthonban tölti- egyedüli foglalkoztatottként társai közül-, hétvégére öt testvére valamelyikéhez s annak családjához látogat.

Főtámogató: Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium

Stáblista:

Kinter Alexandra - szerkesztő
...

etelogo_nagy_atlatszo.gif

ALAPÍTVA 1997

ÁTLÁTHATÓSÁG

Az átláthatóság érdekében az Északi Támpont Egyesület az Országos Bírósági Hivatal honlapján keresztül elérhetővé teszi az "egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény" és a kapcsolódó "a civil szervezetek gazdálkodása, az adománygyűjtés és a közhasznúság egyes kérdéseiről szóló 350/2011. (XII. 30.) kormány rendelet" alapján elkészítendő éves beszámolóit.

JOGI NYILATKOZAT

© Északi Támpont Közhasznú Egyesület Minden, az eszakitampont.hu weboldalon található tartalom az Északi Támpont Egyesület vagy a megjelölt harmadik személyek szellemi tulajdonának minősül. A honlapon közzétett cikkek, fotóművészeti alkotások, videók valamint egyéb szerzői alkotások csak az Északi Támpont kifejezett írásbeli engedélyével használhatóak fel, többszörözhetőek, közvetíthetőek a nyilvánosság felé. 

IMPRESSZUM

Cím: 1196 Budapest Zalaegerszeg utca 117.
Telefon: 36 70 365 7245
E-mail: eszakitampont@gmail.com
Internet: eszakitampont.hu
A céget bejegyző hatóság: Fővárosi Bíróság
Nyilvántartásiszám: 01-02-0007440
Adószám: 18085019-1-43
Filmelőállítói reg. szám: NFM/2218/2017 
Tárhelyszolgáltató: Blog.hu

süti beállítások módosítása