Északi Támpont

Történeteinktől jobb lesz a világ.

A Telefonok című filmsorozatról forgatott a Kispest TV

2017. augusztus 08. 10:49 - Karmak

Örök Zöld Történetek (hamarosan)

2017. július 25. 12:35 - Karmak

orokzold_tortenetek.jpg

Dátum: 2017. július 25.

Az idei évben 150 éves Főkert az öt részlegét (Fasor, Termesztő és Komposzttelep, Faápolók, Parkfenntartás, Tervezés-Fejlesztés) bemutató filmsorozat elkészítéséről állapodott meg az Északi Támpont Egyesülettel. A sorozat célja a Főkert tradíciójának, innovációjának és a fenntartható Budapestért tett erőfeszítéseinek a bemutatása.  

Telefonok - Összetörve

2017. július 25. 12:23 - Karmak

Dátum: 2017. június 18.

A kisfilm három az édesanyjával egy munkásszállóra éppen beköltöző fiútestvér életébe ad rövid bepillantást. A történet a beilleszkedés nehézségei mellett az egymásrautaltság és összetartozás érzését mutatja be. 

Azon túl, hogy kisfilmünk révén a generációs mobiltelefon használat által katalizált tipikus veszélyekre kívánunk konkrét példákon keresztül rámutatni, fontos célunk az is, hogy a projektben szereplő fiatalok megtapasztalják a kisfilmek révén a közös alkotás élményét és az ezzel elérhető társadalmi figyelmet és megbecsülést.

A történet és a dialógusok kialakításában az M3 munkásszállón élő gyermekek aktívan részt vettek, sőt a filmbéli gyermekszereplőket is ők formálták meg. A filmek rendezője, operatőre és vágója egy személyben Chilton Flóra, a Metropolitan Egyetem mesterszakán végzett operatőre volt. A projekt kereteit az Északi Támpont Közhasznú Egyesület és az Életrevaló Egyesület közösen biztosította az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásából.

Telefonok - Célkeresztben

2017. július 25. 12:20 - Karmak

Dátum: 2017. június 18.

A film egy osztályba új tanulóként érkező lány történetén keresztül a cyberbulling jelenségre, illetve a mobiltelefonon tárolt érzékeny információkból fakadó veszélyekre kívánja felhívni a figyelmet. 

Azon túl, hogy kisfilmünk révén a generációs mobiltelefon használat által katalizált tipikus veszélyekre kívánunk konkrét példákon keresztül rámutatni, fontos célunk az is, hogy a projektben szereplő fiatalok megtapasztalják a kisfilmek révén a közös alkotás élményét és az ezzel elérhető társadalmi figyelmet és megbecsülést.

A történet és a dialógusok kialakításában a BÁRKA Kőbányai Átmeneti Gyermekotthonban élő gyermekek aktívan részt vettek, sőt a filmbéli gyermekszereplőket is ők formálták meg. A filmek rendezője, operatőre és vágója egy személyben Chilton Flóra, Metropilitan mesterszakán végzett operatőre volt. A projekt kereteit az Északi Támpont Közhasznú Egyesület és az Életrevaló Egyesület közösen biztosította az Emberi Erőforrás Minisztérium támogatásából.

Megérteni. Elfogadni. Segíteni. / A U T I Z M U S

2017. július 25. 12:07 - Karmak

Dátum: 2017. május 13..

 

"Már első perctől, még diagnózis előtt tudtuk, hogy más lesz az életünk. A szakemberek, még nem mondták meg, de mi már akkor tudtuk, hogy Ő, AZ."

Az Út a Mosolyhoz Alapítvánnyal együttműködve azért készítettük el ezt a filmet, hogy bemutassunk a Matyula családot, és rajtuk keresztül azt is, miért szükséges egy speciális kórházi vizsgálóközpontot kialakítani az autista gyermekek részére. A filmből ti is közelebbről megismerhetitek, hogy Bálintnak - és sorstársainak - milyen problémákkal kell nap mint nap megküzdenie.

RE-volució - Kinek mit üzen '56?

2017. július 25. 12:03 - Karmak

Dátum: 2017. április 24.

Már elérhetőek a Fiatal Írók Szövetségével együttműködve elkészített kisfilmek a YouTube-on. A sorozatban Bánóczi Bea slammer, Bornai Tibor zenész, Váry Johanna önkéntes, Prof. Dr. Szigeti Jenő tanár, Szávai Viktória színésznő, Garaczi László író, Lőrincz Krisztina paralimpikon és Purosz Leonidász költő mondják el, hogy mit is üzen számukra 1956.

 

Tovább

Kisfilm készül az első magyarországi autista ellátóközpont kialakításáért

2017. július 25. 11:38 - Karmak

Dátum: 2017. április 19.

17884065_399157537119422_5814399561434936556_n.png


Egy kisfilm elkészítéséről állapodtunk meg az Út a Mosolyért Alapítvánnyal. A 7-12 perces kisfilm célja, hogy bemutassuk miért szükséges egy speciális kórházi ellátást kialakítani az autista gyermekek részére. A film egy autista gyermeket nevelő közösség, család bemutatása révén teszi a nézők számára is kézzelfoghatóvá és személyes üggyé a megoldani kívánt társadalmi problémát, a váróterem hiányát.

A kisfilmben a család képviselő anyuka mellett megszólalnak, más érintett gyermekek szülei, szakemberek pl: szakorvosok (fogász és pszichiáter), pedagógus illetve a gyűjtés kedvezményezettjét képviselő kórházigazgató és a gyűjtést koordináló alapítvány elnöke is. A film elsődleges célja nem az adománygyűjtésre történő aktivizálás, hanem az érintett üggyel kapcsolatos társadalmi érzékenyítés.

Tovább

Mi is az az '56?

2017. július 25. 11:14 - Karmak

Dátum: 2017. április 6.

17814478_1434756696576455_9157511292518657467_o.jpg

A Fiatal Írók Szövetsége az Északi Támpont Egyesületet kérte fel a "RE-volúció '56 - A forradalom olvasatai" címmel megrendezésre kerülő szakkonferencia kisfilmjeinek az elkészítésére. 

A filmek célja, hogy vitát és párbeszédet kezdeményezve, közös gondolkozást indukáljunk 1956-ról. Filmjeinkben különböző életkorú, iskolázottságú és társadalmi státusú emberek mesélnek majd arról hogy, mit is jelent nekik személyesen '56.

Az elkészült kisfilmek 2017. április 24–25-én a Kazimír Házban (1075 Budapest Kazinczy utca 34.) lesznek megtekinthetőek.