Északi Támpont

Történeteinktől jobb lesz a világ.

Taroltak idén a Telefonok

2018. január 22. 15:50 - Karmak

A Faludi Akadémia filmszemléjén az Életrevaló Egyesülettel közösen Telefonok címmel bemutatott filmsorozatunk "Összetörve" című epizódja a játékfilm kategóriában 3. helyezést ért el.

faludi_szemle_2017.jpg

A kisfilm három az édesanyjával egy munkásszállóra éppen beköltöző fiútestvér életébe ad rövid bepillantást. A történet a beilleszkedés nehézségei mellett az egymásrautaltság és összetartozás érzését mutatja be. 

Azon túl, hogy kisfilmünk révén a generációs mobiltelefon használat által katalizált tipikus veszélyekre kívánunk konkrét példákon keresztül rámutatni, fontos célunk az is, hogy a projektben szereplő fiatalok megtapasztalják a kisfilmek révén a közös alkotás élményét és az ezzel elérhető társadalmi figyelmet és megbecsülést.


A történet és a dialógusok kialakításában az M3 munkásszállón élő gyermekek aktívan részt vettek, sőt a filmbéli gyermekszereplőket is ők formálták meg.

A díjazott kisfilm itt megtekinthető: